Amikor megérkezik a dal és egy illat, ami kimondja helyetted…

Ma reggel csak egy csepp olajat akartam magamra, általában nem tudatosan választok, most is csak belenyúltam. 
Light of Hope. A remény fénye.

Nem volt semmi különös célom vele, csak valami megfoghatatlan hiány. Az a fajta, amit nem tudsz szavakba önteni, de a tested már érzi.

Ahogy megfogtam az üvegcsét, eszembe jutott egy dal, fél éve mutatta egy barátnőm, gondoltam nem véletlen, megkerestem spotin -  Jacob Collier: Little Blue.

És könnyek jöttek.
Szinte azonnal.

Nem tudtam, hogy ennyire mélyen bennem van ez az érzés. A reménytelenség finom, lopakodó árnyéka. Az a gondolat, amit nem mondunk ki, mert félünk, hogy kimondva igaz lesz:

"Mi van, ha nem fog menni? Mi van, ha nem tudok változni? Ha nem tudom megvalósítani, kiadni azt, ami bennem van? 

És mégis, valahol legbelül, ebben az összetört pillanatban ott volt valami más is.
Valami puha. Valami gyógyító. 

Talán pont ez:

“Don’t be afraid of the dark / In your heart / You’re gonna find a way”
“Ne félj a sötéttől / A szívedben / Meg fogod találni az utat.”

Annyiszor elfedjük a tehetetlenséget, fájdalmat… Mert anyák vagyunk vagy vállalkozók vagyunk…  Mert dolgozunk. Mert erősek vagyunk. Mert másnak kell az energia… Nincs semmi nagy baj, dráma, talán pont ezért nem is vesszük komolyan. 
De ezek a csendes pillanatok – amikor csak te vagy, egy illat, egy hang – megmutatják, hogy van még valami benned: egy mély, szelíd vágy a hazatalálásra.

Nem mindig kell tudni a választ. Nem mindig kell erősnek lenni.
Néha elég, ha csak ott vagy a könnyeiddel, a zenével, a remény halvány fényével.

Ez a kis dal és ez az illat ma hazahozott.

És most, ahogy ezt írom, talán téged is. Itt van ez a dal, hallgasd meg, vegyél elő egy olajat, ha nincs ez a keverék, jó bármi más is :) 

Ha most olvasod, csak ennyit üzenek neked:



Ne félj a sötéttől. Ne félj a fénytől sem.
Valahogy, valamikor, meg fogod találni az utat magadhoz, befelé.